ÁRNYÉKOS OLDAL
Szöveg és fotó: Nagy Miklós
„Amikor a hajléktalan ellátás intézményesült, a rászorultak köre, zömmel az állami nevelőotthonokból került ki” ad hátteret Nagy Judit az Oltalom Szeretetszolgálat helyettes vezetője azoknak a tokaji középiskolásoknak, akik egy teljes délelőttöt töltöttek az intézmény részlegeiben. Nagy Judit az okokat is sorolja, hogy miért vezetett egyenes út a nevelőotthonból a hajléktalanságba és jó esetben éppen az Oltalom Szeretetszolgálathoz. „Ezek a fiatalok egy elszeparált világban nőttek fel, jártak iskolába és tulajdonképpen igazi kapcsolatuk nem alakult ki a valós élettel. Fogalmuk nem volt a „külső” viszonyokról, elvárásokról.” A szakember a hetvenes években születettekről beszélt és keserűen jegyezte meg, hogy az egykori állami gondozottak döntő része munkanélküli és hajléktalan, vagyis továbbra is ráutalt valamilyen intézményesített gondoskodásra.
„ Van egy másik csoport is, azok, akik a rendszerváltás után elveszítették a munkájukat, elestek minden jövedelemtől és villámgyorsan az utcára kerültek. De sokan vannak a hajléktalanok között olyanok is, akik valamikor normális körülmények között, családban éltek, de elváltak és fedélnek maradt a csillagos ég.”
„Jelenleg több olyan ellátottunk is van, aki már több mint 20 éve hajléktalan!” Ez a súlyos kijelentés is jelzi, hogy lecsúszni nagyon könnyű, de visszakapaszkodni csak kínkeservesen sikerül keveseknek.
„A tokaji középiskola diákjai a 12. évfolyam szakmai gyakorlatának részeként választották a régió legnagyobb hajléktalan-ellátó 
intézményét.” mondja kísérő tanáruk, Kintner Tamásné Hornyák Ágnes a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziumából. Az osztály pedagógia tagozatra jár és ennek megfelelően túlnyomóan a szaknak megfelelő területet célozzák meg. Persze van, aki direkt a szociális ágazatot nézte ki magának.
„Szociális gondozónak készülök.” jelenti ki határozottan az egyik fiatal. Nem egyáltalán nem ismeretlen számára a szociális munka mibenléte, hiszen:”voltunk már idős otthonban is gyakorlaton”, amivel jelzi, tudja, milyen irányt vehet az élete, ha tényleg belevág.
Még arra a felvetésre sem bizonytalanodik el, hogy egy hajléktalanellátó intézet nem feltétlenül ugyanaz, mint az idősek otthona. Kiderül, hogy komoly felkészítést kaptak a látogatás előtt, mire is számítsanak. Tilk Bianka lelkileg is elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy a traumatikus helyzeteket is fel tudja majd dolgozni.
Kintner Tamásné Hornyák Ágnes pedagógus: Tokajban a családsegítő Szolgálatnál is voltunk terepgyakorlaton és akkor is beletekintettünk ebbe a világba, bár kétségtelen ez a terület érdesebbnek tűnik, mint az eddigiek.”
Vannak néhányan, akik talán a szociális pályát választják, de, hogy végül mennyien lesznek, abban a tanárnő még bizonytalan: „Az egészen biztos, hogy egy-egy ilyen terepgyakorlat, intézménylátogatás vagy megerősíti az elhatározást a pályaválasztásban, vagy nagyon erősen elriasztja a tanulókat. Az is egyértelmű, hogy pályaválasztás előtt sokat segít a személyes megismerés, tapasztalat és talán így kevesebb lesz a csalódás, a pályaelhagyás.”
Ma már egyre több az idős hajléktalan, olyan, aki eleve fedél nélküliként öregedett meg, de sokan vannak, akik képtelenek fenntartani egy lakást, vagy albérletet és az utcára kerülnek. Ez a korosztályi változás is indokolta, hogy Hajléktalanok Otthonát is indított az Oltalom, mutat rá Nagy Judit egy égetően akut szociális válsághelyzetre.
A helyzetismertetés után nyilván az lehet az első kérdés, hogy mit gondol egy mai középiskolás a hajléktalan emberről. Talán picit meglepő módon, sokkal érettebb válaszokat adtak, mint sokszor a „tapasztalt, de előítéletes felnőttek”.
A jellemző válasz:
„Láttam már hajléktalan embereket. Nem gondolom azt, hogy csak a saját hibájuk miatt kerültek utcára. Úgy gondolom, hogy elveszíthették a munkájukat és nincs semmilyen jövedelmük, munkát pedig nem kapnak.”
„Sokan a szenvedélybetegségük miatt süllyedtek le oda. Hiszen van közöttük olyan, aki kéreget, de csak pénzt akar, alkoholra. Amikor felajánlottuk, hogy veszünk neki élelmet, az nem kellett a kéregetőnek.”
„Az is lehet persze, hogy ez a szenvedélybetegség, konkrétan az alkoholizmus azért alakult ki, mert már teljesen kilátástalan volt az életük az utcán.”
Ha azt a kérdést kapja a ma középiskolása, hogy kiből lehet ma hajléktalan, akkor a tömör, összefoglaló válaszuk az volt: mindenkiből. Ez bizony komoly életbölcsesség, vagy sok kézzelfogható valóság megtapasztalása a közvetlen környezetben élő, vagy éppen hogy eltűnt vesztesekről, akik „tegnap még” lakással, munkahellyel rendelkeztek.
Hogy lehet visszakapaszkodni a totál csőd, a hajléktalanság állapotából merül fel a probléma minden ilyen beszélgetésen. Persze, hogy lehet visszaút, véli a 18 éves, mert lakhatás, munka, ezt megelőzően valamilyen cél és nyilván komoly segítség és ismét napfényes az élet. Mert valójában tényleg ennyire egyszerű ez. Kell a társadalom befogadó készsége, kell a társadalmi akarat, kell oszlani az ellenségességnek, a gyanakvásnak, kell nyitni a szolidaritásérzés csapján, s a visszaút, ha nem is kikövezve, de lehetőségként szabaddá válhat.
Az élet árnyékosabb oldalára került emberek életéről, küzdelméről, hogy felszínen maradjanak, az újabb impulzusokat a
Szenvedélybetegek Részlegében kaptak a diákok. Pappné Glovács Erika a részleg vezetője azzal a kijelentéssel lepte meg őket, hogy elárulta, hozzájuk nem csak hajléktalanok járnak. Vannak páran olyanok is, akik ma még az úgynevezett polgári létben hiszik magukat, csak éppen egy pusztító, az életformájukat, egészségüket pusztító szenvedélynek a rabjai. Ez lehet alkohol és lehet kábítószer, vagy mindkettő egyszerre. Az ellátás, még a szakellátás is, hiszen addiktológus orvos is részese a programnak, ingyenes.
Az Átmeneti Szálló tényleg otthonos szobáit látva, illetve néhány lakóval találkozva erősödhetett meg a középiskolásokban, hogy a hajléktalan ember, ha gondoskodó környezetbe kerülhet és a felkínált segítséget elfogadja, akkor – kinézetre mindenképpen – olyan lesz, mint egy átlagember, mint egy ember közülünk. A visszaút tehát a lakhatással, a gondoskodással, az akarattal kezdődik. Az Oltalom Átmeneti Szállójában egy évig lakhatnak, mondja Bálint Emilia részlegvezető a korlátokat. A lakhatással a komfort is jár, de ezért már térítési díjat is fizetni kell. A lakók egy része a közfoglalkoztatási programban jut jövedelemhez. Ám, hogy helyén kezeljük a jövedelem fogalmát, Nagy Judit felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy ebben az esetben mindösszesen 56000 Ft-ról beszélünk, amiből lejön a térítési díj és a megmaradó 20-30 ezer Ft adja a megélhetés többi fedezetét.
Az intézményvezető-helyettes itt mondta el, hogy az Oltalom Szeretetszolgálathoz sokszor a kisebb települések polgármesteri hivatali is irányítanak rászorulókat, aki lehet egy összedőlt, vagy leégett ház boldogtalan tulajdonosa, vagy valamilyen más okból utcára került embertársunk. Az Oltalom kapui éjjel-nappal nyitva vannak. Nem egyszer előfordul, hogy kisgyermekes családok lesznek földönfutók, s nem egy közülük éppen az intézmény Családok Átmeneti Otthona részlegében kap menedéket, biztos és kiváló fedelet, ágyat és komfortot.
Papp András a Nappali Ellátás részlegének vezetője nem csak azzal keltett érdeklődést, hogy elmondta: „Nálunk előfordul hajléktalan jogász, tanár, de mérnök is.”, és hozzátette, hogy akik ide járnak, ténylegesen az utcán töltik a mindennapjaikat. A Rákóczi úti részlegbe főként a napi meleg ebédért járnak és persze tisztálkodni, na meg a leveleket átvenni, vagy éppen segítséget kérni a bajos ügyeik intézésében, de kapnak ruhát is, ha kell és még szekrényt a csomagjaiknak. Ugyanakkor ne felejtsük el, mondja a szakember, hogy télen, a hidegben ez egy jól fűtött és biztonságos hely. Talán már egy diáknak sem okoz meglepetést, amikor azt hallja, hogy az ingyenes meleg ebédért bejárnak nem kifejezetten hajléktalan emberek is. Olyanok, akik a szó klasszikus értelmében nem számítanak utcán élőnek, de képtelenek előteremteni a napi meleg ebédhez szükséges anyagiakat. Itt megfordulnak férfiak és nők, alig 18 évesek és akár 80 évesek, analfabéták és jogi doktorok. Bűnözők és 
pszichiátriai betegek. Színes világ ez.
Tilk Bianka: Nagyjából ilyennek képzeltem el ezt az intézményt. Illetve bevallom, néhány helyen komfortosabb, mint azt hihetnénk, hogy milyen egy hajléktalan szálló, vagy intézmény.
Nekem nagyon tetszettek a szobák – mondja egy másik diák –kifejezetten jó az elrendezésük. Ami szembeötlő volt, hogy mekkora rend van és milyen tiszta a környezet. Látszik, hogy vigyáznak erre a helyre.
Végül egy nem tipikus sors. Kelemen néni mondta el, hogy került az Oltalom Szeretetszolgálat Rákóczi utcai Idősek Otthonába. Egy ledolgozott élet után, az alkoholista fia elől menekülve kért és kapott segítséget, miközben alig 10 kilométerre a fia egyedül uralja az asszony otthonát. „Irigylésre méltónak tartom a helyzetemet, hogy itt lehetek, mert ez tényleg jó hely.” kijelentéssel billenti meg az ember álláspontját az idős nő, mármint, hogy az csak megkeseredett, életunt ember lehet, aki egy hajléktalan intézményben kénytelen élni.
