Oltalom Szeretetszolgálat
KapcsolatBemutatkozás
Legfrissebb hírek
Tudom, hogy van jogom 2017
Tovább..
Első lépések a digitális világba
Tovább..
PRÓBÁLNI MEGFELELNI

Ünnepség az Oltalom Szeretetszolgálatnál

 

„ Büszkeséggel tölt el bennünket a tudat, hogy olyan munkatársakkal szolgálhatunk együtt, akik szaktudásukkal, tapasztalatukkal, lelkesedésükkel, egész emberségükkel segítik a szükségben lévő embereket.” Ez egy mondat abból a levélből, amelyet a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetői írtak a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat dolgozóinak a Szociális munka napja apropóján szervezett ünnepség köszöntésére.  Szinte majdnem természetes, hogy nehéz, vagy lehetetlen szavakba önteni a szociális munka lényegét, fontosságát, súlyát és azt az óriási szükséget, amit teljes mértékben persze sohasem lehet kielégíteni, de óriási erőfeszítéssel meg lehet próbálni a megfelelést. Ezt teszik az Oltalom Szeretetszolgálatnál azok a dolgozók, akik a hajléktalanok ellátásáért feszítik meg az erejüket.

Laborczi Géza lelkész, a szeretetszolgálat intézményvezetője nyilván nem véletlenül hívta segítségül beszédében Bródy Jánost.  A költő és dalszerző Bródy Ha én rózsa volnék című versének szövege – mondja Laborczi Géza – pontosan azokat a dilemmákat, erőfeszítéseket, küzdelmeket, erőt és akaratot, kitartást és eltökéltséget, sőt a dupla, vagy sokszor akár tripla lelkierőt igénylő helyzeteket mutatja meg, mondja el, ami tökéletesen illik a szociális munka megmutatására. A szociális munkát nem lehet csak a pénzért csinálni. Talán, sőt bizonyosan elcsépelt a kifejezés, hogy ezt csak hivatásként lehet nap, mint nap újrakezdeni, de ha kipróbálja valaki, vagy belelát egy kicsit is, főleg abba a munkába, amit a hajléktalanokkal foglalkozók végeznek, akkor pontosan érti, hogy mit is értünk hivatás alatt.

És valóban hivatásként teszik ezt, hiszen ezen az ünnepségen is köszönthettek öt-tíz éves jubileumot ünneplő dolgozókat, de természetesen vannak tizenöt, vagy még ettől is régebben a pályán lévő szociális munkások a hajléktalan-ellátásban Nyíregyházán, az Oltalom Szeretetszolgálatnál.

Egyszóval van kire büszkének lenni az egyház vezetésének, de ami még fontosabb, van, akire mindig is számíthatnak az arra szorulók, ha bajban vannak.

Kapcsolódó galériák:

Partnereink
Magyar Élelmiszerbank Egyesület