Oltalom Szeretetszolgálat
KapcsolatBemutatkozás
Legfrissebb hírek
Tudom, hogy van jogom 2017
Tovább..
Első lépések a digitális világba
Tovább..
LELKI PÁLYÁN

Kovács Erzsébet lelkész:” Sokat tanultam szolgálatról, emberekről, Istenről. Természetesen más volt a kolozsvári vájt fülűek előtt szolgálni és más volt onnan száz kilométerre egy kis településen, néhány ember előtt, ahol valósággal szomjazták az evangélikus liturgiát és nagyon lelkesek és melegszívűek voltak”. Nagy Miklós interjúja

 

Jól tudom, hogy egyedüli nő volt a Kolozsvári Evangélikus Teológián?

Egészen pontosan a mi évfolyamunkon az egyetlen evangélikus hallgató. Azok egyébként is olyan idők voltak, amikor nagyon kevés hallgatót vettek fel a teológiára.

Annyira vallásos volt a család, vagy Ön, vagy mi más indoka lehetett, hogy a lelkészi hivatást választotta?

Eredetileg „csak” tanítani akartam. Ez a vágy már egészen kicsi koromtól megfogalmazódott bennem. Meg is próbáltam a Kolozsvári Egyetemen a magyar-angol szakot.  Kétszeri próbálkozásra sem tudtam bekerülni. Akkoriban a magyar hallgatók lehetőségei nem voltak túlságosan nagyok. Ráadásul érezhető volt, hogy Ceausescu Romániájában magyar szakosokra nem tartanak igényt. Országos szinten összesen 15 hely volt akkoriban magyar főszakra. Az volt a szokás, hogy a magyar értelmiséget átirányították az ország távolabbi vidékeire.

Voltak családi tapasztalatok is erről a keserű gyakorlatról?

A sógornőm magyar-francia szakon végzett, nagyváradi lakos volt, de elhelyezték Románia legkeletibb részébe. Persze ott kiderült, hogy sem a sógornőmre, de főleg a magyar- francia szakjára nincs szükség, de így működött az a rendszer.

Nem sikerül a tanárképzésbe bejutni és akkor egy váratlan fordulattal irány a teológia?

Nem rögtön. Ezek a mesterségesen állított akadályok elkeserítettek és inkább elmentem dolgozni. A nagyváradi műanyaggyárba vettek fel segédmunkásnak. Három műszakban dolgoztam. Nagyjából fél éve voltam már ott, amikor újra találkoztam Laborczi Gézával és Sztankó Gyöngyivel. Géza  volt az, aki felvetette, hogy mi lenne, ha a lelkészi pályát válasz1tanám.

Amúgy honnan a kapcsolat?

Ó az már igazán régi ismeretség. A 70-es évek végére, Fótra és a kántorképzésre nyúlik vissza. A bátyám felesége, akiről, mint magyar-francia szakos tanárról már említést tettem volt Fóton és ott találkozott Gézáékkal.  Akkoriban ők voltak az egyedüli külföldi kapcsolatunk. Ők sokszor vállalták, hogy akár 6-8 órát várnak a határon, hogy hozhassanak néhány könyvet, pár kenyeret, ablakot nyissanak nekünk „a világra”, ápolják a baráti kapcsolatokat a „határon túliakkal”. Ez nem volt veszélytelen vállalkozás...

Egyébként vallásos a család, ha jól veszem ki a szavaiból?

Természetesen vallásosak voltunk, vagyunk, de templomba nem mentünk valamennyien minden vasárnap. A bátyám volt az első a tágabb értelmben vett családból, aki tovább akart tanulni. Lelkészi pályára ment, bár először gépészmérnöki szakra jelentkezett, ahová nem vették fel. Elvitték katonának. Ott szilárdult meg az elhatározás benne, hogy teológiát akar tanulni.

Azért szögezzük le: a lelkészi pálya nem éppen egy csúcskarrier ígéretével kecsegtetett.

Ez igaz. Talán ezért sem akart a bátyám érettségi után egyből a teológia gondolatával előrukkolni a szüleimnek. Talán a katonaságnál megélt dolgok szilárdították meg elhatározásában.  

Nos tehát baráti indíttatásra megcélozta a kolozsvári teológiát.

Igen, hiszen az világos volt számomra, hogy magyarul akarok tanulni és mindenképpen tanulni szeretnék, s ha lehet valami olyant, amivel az embereket tanítom, netán nevelem.

Ha jól tájékozódtam, akkor ez az indulás sem volt egyszerűnek nevezhető. Ott sem kitárt ajtókkal fogadták.

Valóban. Egyetlen evangélikus helyre tíz jelentkező volt, 8 fiú és 2 leány (közöttük én) . Jól lehetett érezni, hogy azt az egy helyet nem éppen nekem tartogatják. Végül is nekem sikerült a legjobban a felvételi és 1986-ban elkezdtem a tanulmányaimat.

Ha ez gördülékeny volt, akkor 1991-ben már fel is szentelhették lelkésznek. Rögtön gyülekezethez is került?

Nem egészen. Egyrészt Romániában, a mi egyházunknál szükség helyzet volt akkoriban. Nem volt elég lelkész. Ezért is fordulhatott elő, hogy bennünket a tanulmányok befejezése valamint a szükséges vizsgák letétele után azonnal felszenteltek.  Kisegítő lelkészként kéthetente jártam Halmágyra (Brassó megye). Közben megürült a püspöki hivatalnál a titkári poszt és a tanácsosi állás is. Püspöki titkárként tanácsosi feladatokat is elláttam.  Kerületi tanácsosnak 1996-ban választott meg az akkori Egyházkerületi Közgyűlés.  Fiatalon meglehetősen  magas pozícióba kerültem, de az akkori  püspök bízott bennem.  Jól tudtunk együtt dolgozni.

Közben azért a magánéltében is jelentős változások történtek. Jött a szerelem és a házasság. A későbbi férj előbb, mint tanár lépett be az életébe.

A felvételin találkoztunk először. Majd az is kiderült, hogy a tanárom is lesz. Elvégeztem a harmadévet, amikor  összeházasodtunk. Ez 1989-ben volt.

Ha visszatérünk a lelkészi „karrierjéhez”, akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy ezt nagymértékben befolyásolta az éppen aktuális püspök személye is.  Ott tartottunk, hogy bizalmi embere volt, tanácsosként, az egyik püspöknek, majd gyökeres fordulat következett. Mi történt?

2004-ben választottak új püspököt, aki egy évvel idősebb nálam és csupán két évvel korábban végzett mint én. Fiatal vezetőként nyilván másként kívánta folytatni a püspöki munkát és ennek megfelelően kezdett hozzá az egyházi élet átalakításához is.

Ezzel egy időben gondoltak arra, hogy más területen kellene folytatni a hivatásukat?

Nem azonnal. Még négy évig nem változtattunk, tettük a dolgunkat. Akkor már segédlelkész voltam a kolozsvári gyülekezetben. Az volt a főállásom. 2004 augusztusában megkaptuk az örökbefogadott gyerekünket, ez éppen a püspökválasztási időszakra esett. A gyerekkel otthon maradhattam három hónapig, amíg be nem töltötte a két évet. Mire november végén visszamentem, addigra a tanácsosi székemre már mást ültettek. Hozzáteszem, hogy ez nem ért meglepetésként. Éppen ez volt az oka, hogy segédlelkész is lettem az egyházközségben.

Ha jól gondolom ez a megélhetésért is fontos volt. A férje  még maradt tanítani a teológián?

Természetesen. Én pedig a segédlelkészség mellett még feladatul kaptam, hogy a Kolozsvár környéki „szórványban” felkutassam az evangélikusokat és egyúttal szervezzem meg az istentiszteleti életüket is.

Hogy kutatja valaki a szórványban élő evangélikusokat Kolozsvár környékén?

Ez a Kolozsvár környéke azt jelentette, hogy kb. 150 km-s körzetben kellett ezt a feladatott ellátnom.  Nagyenyed, Zilah, Dézs, Torda. Ilyenkor az ember felveszi a kapcsolatot a református, római katolikus lelkésszel, vagy lelkészekkel, hogy jelezzenek vissza, ha tudomásuk van gyülekezetük területén élő evangélikusokról.

Ez azt is jelenti, hogy nagyon kevés evangélikus hívő van, volt azon a vidéken?

Az említett városokban csak kevés evangélikus élt, többnyire máshonnan betelepedett emberek, házasság, vagy munkahely miatt odaköltözöttek. Az új püspök feladatul adta nekem a szórványgyülekezetek megszervezését, mert kis egyházban minden lélek számít.  Nagyenyeden és Zilahon havi rendszerességgel tartottam istentiszteleket a református templomban, ill. háznál (Zilah). Nem voltunk sokan, általában nyolc-tíz hívő jött. Amúgy a magyar evangélikus egyház soha sem volt nagy létszámú Erdélyben.

Ma hogy tekint vissza erre az időszakra? Felteszem nem ez volt élete legsikeresebb időszaka?

Hálával. Sokat tanultam szolgálatról, emberekről, Istenről. Természetesen más volt a kolozsvári vájt fülűek előtt szolgálni és más volt onnan száz kilométerre egy kis településen, néhány ember előtt, ahol valósággal szomjazták az evangélikus liturgiát és nagyon lelkesek és melegszívűek voltak.

Amúgy nőtt az evangélikusok száma az Ön felkutató útjainak köszönhetően?

Váratlanul teherbe estem. Tizenhét évi házasság után, már az örökbefogadott gyermekünkkel élve boldogan, várandós lettem, majd megszületett a második gyermekünk. Ezért a gyülekezeti munkából fokozatosan kivonultam és a gyereknevelésre koncentráltam. Két évig otthon maradtam a második gyermekemmel. Amikor 2008-ban visszamentem, akkor éppen kórházlelkészként képzelte el a jövőmet a püspök, ja és változatlanul feladatom lett a szórvány gondozása. Az igazi fájdalom ebben az volt, hogy az alatt a két év alatt, amíg otthon voltam, senkinek eszébe nem jutott, hogy egy lelkész, vagy egy teológus hallgató kimenjen néha az ottani hívekhez.

Nem kell ezt túlgondolni, hogy mi következik ebből, de honnan indul ez a személyeskedés?

Az lehet az alapja, hogy a férjem is jelöltette magát püspöknek. Tudta ugyan, hogy semmi esélye, de mégis megtette, hogy valóságos választás legyen.

Nos tehát gyorsan fogyott a levegő…

Ebben a helyzetben érkezett a megkeresés Nyíregyházáról,  ahol a Nagytemplomi Gyülekezetben éppen megüresedett az egyik lelkészi állás. Az Egyházmegye akkori vezetése a férjemre gondolt és megkérdezték,  átjönne-e a Nagytemplomi Gyülekezethez lelkésznek.. Megmondom, hogy volt még egy vonzerő.  A férjemet nagyon vonzotta Nagytemplom orgonája. Átjöttünk, miközben a férjem még 2011-ig visszajárt oktatni  Kolozsvárra. Aztán elfogytakaz evangélikus hallgatók az Egységes Protestáns Teológiai Intézetben...

Ha körbenéz a családban, a barátai körében, sokan döntöttek hasonlóan, mint Önök?

Szó sincs róla, a mi közvetlen környezetünkben élők nagyrészt otthon maradtak.

És ez nem okozott valamilyen lelki törést, meghasonlást, hogy eljöttek?

Az a helyzet, hogy talán a munkahelyi feszültséget még el is lehetett volna viselni, de mindez már az ajtónkon belülre is átjött. Na ebből lett elegünk.  Ezért azt gondolom nem is tehettünk mást és ezért nem is következett ebből semmilyen törés.

Zökkenőmentes volt az „átállás”?

A nyíregyházi élet, viszonyok nem számítottak nagyon újdonságnak. Ráadásul alig egy hét eltéréssel mind a ketten el is kezdhettük a szolgálatunkat. Talán még gondolkodni sem volt időnk, hogy mi történik velünk.Helyettesítő iskolalelkész lettem az evangélikus általános iskolában

Érték meglepetések a diákok felől?

A hittan oktatását az tette izgalmassá, hogy voltak tradicionálisan evangélikus háttérből érkezett gyerekek, ahol semmi nem volt ismeretlen és nyitottak is voltak.  Aztán voltak olyan gyerekek, akiknek minden új volt és ismeretlen. Szerencsére előfordultak olyan esetek, hogy egy idő után kérték, hogy kereszteljük meg őket. Persze, mint mindenütt, ahol gyerekek vannak, előfordultak izgalmasabb esetek is, akik több odafigyelést, törődést, energiát igényeltek, hogy leköthessük őket.

Meddig tartott a pedagógiai „kirándulása”?

Négy tanévet szolgáltam ott. Visszajött a határozatlan időre alkalmazott  lelkész.

Véget ért az iskolai pályája és jött az új kihívás?

Először az a gondolat jött, hogy itt maradtam munka nélkül egy olyan városban, ahol nagy evangélikus közösség van, tele szeretetintézményekkel, gondozó központokkal. Valójában persze sejtettem, hogy nem kell sokáig tépelődnöm, hiszen Laborczi Géza már iskola-lelkész koromban is többször hívott az Oltalom Szeretetszolgálathoz, konkrétan az Anyaóvóba. Végül négy éve átjöttem a Kertvárosi Gyülekezethez, az Oltalomhoz és a Joób Olivér Szeretetintézményhez. A Kertvárosi Gyülekezet közben meghívott és megválasztott másodlelkésznek.

Jól gondolom, hogy eddigi pályája során ebben a négy évben volt a legösszetettebb feladatköre? Ráadásul iskolai tanulók után a sokkal nehezebb sorsú hajléktalanok közé kerülni, komoly kihívásnak látszik.

A maga módján „kemény” feladat az iskolai munka is és a hajléktalanok lelki gondozása is. Ugyanakkor az Oltalomnál végzett munkámban óriási segítséget kapok az itt dolgozó munkatársaktól. Eleve úgy kezdtem az itteni feladatomat, hogy minél többet beszélgessek a szociális munkásokkal, gondozókkal. Rácsodálkozhattam, hogy mekkora szakértelemmel és főleg milyen nagy szeretettel beszélnek a rájuk bízott emberekről és ez nagyon erős kapaszkodót adott nekem is, de bizonyára mindenki másnak, aki frissen hozzánk kerül dolgozni. Az ember egyébként is tudja – akár külső szemlélőként is – hogy milyen nagyszerű dolog, amit az Oltalomnál végeznek. Érdekes, hogy nyíregyházi működésem eleve azzal indult, hogy az iskolában szerveznem kellett egy pedagógus csendes napot, diakónia témában. Gézával és Bercivel való ismeretségem révén az Oltalom jutott eszembe és ők nyitottak voltak a megkeresésre. A munkatársak a Rákóczi utcai telephelyen mindent bemutattak a pedagógusoknak. Akkor döbbentem rá, hogy milyen keskeny az a mezsgye, ami elválasztja a hajlékkal rendelkezőt a hajléktalantól.  Vagyis roppant könnyű a normális életből átbillenni a kitaszítottság oldalára.

Mi a feladata egy lelkésznek egy hajléktalanokkal foglalkozó intézményben? A hit mellett esetleg valamilyen lelki gondozás, lelki tanácsadás, útmutatás?

Minden hónap 4. vasárnapján tartunk istentiszteletet a Rákóczi utcai telephelyen. Nyitott az alkalom minden gondozott számára. Többen vannak, akik várják és készülnek ezekre az alkalmakra. Nagy Judit, jelenlegi Intézményvezető helyettes, akkoriban az Idősek Otthonának  részlegvezetője, az ő javaslatára indítottunk az idősek részére egy terápiás csoportot. Olyan bibliaóra-szerű dologra gondoljon, ami inkább teremt alkalmat a beszélgetésekre, lelkizésre.  Ez bevált és  azóta is van rá igény.

Úgy vélem, éppen ezen foglalkozásokban „öltött testet”, vagy kapott értelmet az Ön ittléte.

Pontosan ezt éreztem én is. Nagyon örömteljes és áldásos ezeknek az alkalmaknak az átélése. Kiváló segítőm volt ebben az egyik munkatárs, Kardos János. Bevallom, hogy nem volt azért olyan egyszerű eljutni ezeknek az embereknek a lelkéhez. Nem könnyen nyílnak meg, hiszen pontosan érzik a kitaszítottságukat, azt, hogy  perifériára kerültek. Ugyanakkor azt igyekeztünk velük éreztetni, hogy még ebben a helyzetben sincsenek elfeledve, magukra hagyva.

Nem egyszerű feladat, vagy kihívás. Olyan emberekről beszélünk, akik nem túlzottan érdeklődnek mások bajai, ügyei, érzései iránt.

Valóban. Megdöbbentő érzés, amikor kiderül az ember számára, hogy sokszor a szobatársak, akik viszonylag hosszú ideje egymás mellett élnek, szinte semmit nem tudnak a másikról. Másrészt viszont felemelő tud lenni, ha egy ilyen ember megnyílik.

Az Oltalom hajléktalanellátó tevékenysége sokrétű. Idős állandó lakók, átmenetileg elhelyezettek, utcára tett anyák és gyerekek, vagy az éjszakai menedékhely  nehezebb természetű vendégei mind másfajta ellátást, gondozást jelent és másfajta kihívást is.

Az idősotthon ebből a szempontból talán a legegyszerűbb. Vannak olyanok, akik rég elveszítették minden kapcsolatukat a családjukkal, de talán a mi alkalmaink hatására mintha vissza-visszazökkennének.  Előjönnek az emlékek és talán még a kapcsolat is újraépül. Más, teljesen más az Anyaóvó fiatal anyáival, vagy az ő gyerekeikkel a helyzet. Azok az állami gondozásban felnőtt anyák szinte alig tudnak valamit kezdeni a gyerekeikkel. Igaz, honnan is tudhatnának? Kifejezetten szerencsések, ha hozzánk kerülnek. A gyerekgondozás-nevelés embert próbáló feladatán túl a „konyhapénz” beosztásáig mindenre kapnak hasznos tanácsot, útmutatást, segítséget. Náluk már az meglepetésszámba megy, amikor az ember, kezébe véve egy meséskönyvet, akár órákig is le tud kötni egyébként rossznak elkönyvelt gyereket. Semmi extra, néha elég, ha csak lapozgatja az ember a könyvet és mutatja a képeket, beszél hozzájuk, mesél.

 Ha összegezne, a pályáján ezt az időszakot, hogy helyezné el?

Egyértelműen sikeres része a pályámnak. Ezt annak idején Fabiny püspöknek is elmondtam, hogy nagyon jól érzem itt magam. Nagyon változatos a munka, annyiféle  ember, rengeteg benyomás és nagyon inspiráló helyzetek. Most nyilván lesz egy változás a pályámon ismét, de nem áll szándékomban elköszönni az Oltalomtól, az itt élő, vagy itt dolgozó emberektől. Egészen biztosra veszem, hogy jövök még ide istentiszteletet tartani.

Valljuk be, Ön is egy férfiak által kialakított szabályrendszer szerint működő pályára került. Függetlenül attól, hogy egyre több ma már a nő is, de nyilván még mindig nem lehet túl egyszerű boldogulni nőként.

Valójában ezt még nem is gondoltam végig. Kolozsváron is szerettem a hivatásomat, az akkori feladataimat és úgy éreztem, hogy elismerik a munkámat. Abban is biztos vagyok, hogy az akkori, tanácsosi pozíció okozhatott időnként feszültséget a személyes kapcsolatok egy részében, de tényleg nem éreztem, hogy bármilyen konfliktus mögött az lenne, hogy én nő vagyok.

Partnereink
Magyar Élelmiszerbank Egyesület