ÉVZÁRÓ AZ OLTALOMNÁL
"Embermentők"
„Sokszor tűnődöm azon, hogy ezek az itteni ünnepségek a maguk furcsa, különös és a polgári tapasztalatunk számára talán nehezen is értelmezhető ünnepségek mit adnak nekünk. Számomra azért is fontosak, mert ilyenkor mindig felmerül az emberben a kérdés, hogy mi otthon vajon jól ünneplünk-e. Lehet, hogy a mi ellátottaink többet tudnak az ünnepről, mint mi. Az a fajta, hihetetlen mély érintettség, ahogyan akár a felnőttek, akár a gyerekek megszólalnak, valahogy azt jelzi, hogy talán ők tudják jól.” Laborczi Géza intézményvezető, lelkész, Oltalom Szeretetszolgálat. A riporter: Nagy Miklós
Ha csak a legszükségesebbeket nézzük, akkor a radiátor meleg a Rákóczi úton és a Bokréta utcán is, a napi egy tál meleg étel is rendben, az emberek bejárnak aludni, vagy napközben a nappali ellátást veszik igénybe, hogy ne fagyjanak meg, azaz látszólag minden rendben a hajléktalan ellátás területén. Valóban minden rendben a hajléktalan ellátás területén?
Laborczi Géza intézményvezető: Tényleg csak hálásak lehetünk, amit az elmúlt évet illeti itt az intézményünknél. Egyformán rendben .jpg)
lévő a szakmai munka és a gazdasági helyzetünk is. A tágabb összefüggések előtt szeretném elmondani, hogy szerintem ma nálunk dolgoznak a szociális szféra jó emberei, és meghatározó szakemberei Nyíregyházán. Nagyon megnyugtató az a tudat, hogy az itteni, egyébként tényleg embert próbáló ellátást szakmailag jól felkészült és elkötelezett munkatársak végzik.
Mit gondol, miért az Oltalom Szeretetszolgálatot választják, akik a szféra meghatározó szakembereinek számítanak?
Laborczi Géza: Talán elterjedt a köztudatban, hogy itt, mi egy másfajta munkáltatói hozzáállást próbálunk alkalmazni. A mi intézményünk egyházi, de ez nem abban mutatkozik meg, hogy vannak-e keresztek a falon, vagy nincsenek. Ennél sokkal fontosabb, hogy én ugyan lelkész vagyok és munkáltató is, de nem „prédikálni” akarok, hanem egy nagyon emberséges hozzáállást szeretnék meg valósítani a munkatársak felé, amiből annak kell kiderülnie, hogy itt megbecsüljük a nehéz munkát végző dolgozóinkat. Hiszen pontosan tudom, hogy mekkora teher hárul rájuk, mert ne feledjük itt a legrászorultabb emberek segítése folyik. Ezzel a lelkészi – munkáltatói attitűddel valamit abból szeretnék közelebb hozni, ahogy Isten viszonyul hozzánk.
Ez a munkáltatói magatartás ismert lehet ebben a szférában, a szakmán belül?
Laborczi Géza: Biztosra veszem, hogy ismert, hiszen Nyíregyháza nem egy akkora város, ahol ez elsikkadhat. Ráadásul szerintem az is köztudott, hogy ez a megbecsülés valamilyen szinten anyagilag meg van. A különböző juttatásokkal egy kicsivel jobban keresnek a
nálunk dolgozók, mint ebben a szférában megszokott. Rögtön hozzá is teszem, hogy itt persze nehezebb munkát is végeznek.
Mit gondol, mi tartja itt, ebben a szociális szférában a munkavállalókat? Miközben most arról beszél, hogy az oltalomnál kicsivel magasabbak a bérek és egyéb kiegészítők, de még ezzel együtt is hihetetlenül alulfizetettek a szociális munkások, illetve gondozók.
Laborczi Géza: A mi dolgozóink jelentős részének van még kiegészítő keresete egy másodállásból, vagy valamilyen más munkából. Pl. az Éjjeli Menedékhelyen dolgozó munkatársaink a speciális munkarendből következően képesek az itteni mellett még más munkát is elvállalni. Nálunk tehát igyekszünk úgy alakítani a munkarendet, hogy mindenkinek jó legyen: az intézményi alap feladata sem sérül, de rugalmas is a dolgozók felé. Ez nálunk működik. Minden kutatás, ami arról érdeklődik, hogy valaki miért választ egy munkát, azt az eredményt hozza ki, hogy a dolgozóknál nagyon fontos szempont, hogy megbecsülik-e az adott helyen, azaz nem kizárólagos az anyagi szempont. Hosszú távon tehát megtartó ereje van a jó munkahelyi légkörnek.
Ez azt is jelenti, hogy az Oltalomnál stabil, kipróbált munkatársi gárda van?
Laborczi Géza: Ezt nyugodtan állíthatom. Aki megbízható, jó színvonalon dolgozik, azt mi igyekszünk itt tartani.
Ott tartottunk az évzáró beszélgetésben, hogy dicsérte a munkatársakat, akik miatt jó volt ez az év. Mi a helyzet a gazdálkodással? Van, volt elegendő forrás a működéshez, hogy minden napnak, hétnek, hónapnak úgy menjenek neki, hogy teljes körűen meg van a fedezete? Nyugodt-e a jövőre nézve, hogy folyamatosan lesz-e elegendő forrás a működéshez?
Laborczi Géza: Mi évek óta arra törekedtünk, hogy folyamatosan legyen a működés biztonságát garantáló anyagi tartalékunk. Ez a 
tartalék a hirtelen felmerülő gondokat képes lenne orvosolni. Az ellátó rendszer soha nem lehet statikus, annak folyamatosan változnia, fejlődnie kell. Ez okozhat gondokat. Ha a kormány szakmai szempontok szerint átalakítja a szociális ellátórendszert és ezt nem használja ürügyként a pénzkivonásra, hanem új lehetőségeket hoz be, csak másként, de ezt finanszírozza is, akkor nincs baj. Persze a bevezetésnél lehetnek gondok, de az ilyen gondok megoldhatóak. A mi területünkön kötelezően meglévő állami feladatról beszélünk a hajléktalan ellátásnál. Ez úgy lehet hatékonyabb, hogy a hajléktalant megpróbáljuk kivezetni ebből a különlegesen nehéz élethelyzetből. Ha erre irányul a kormányzat átalakítási szándéka, akkor ez támogatható.
Ez a kötelező kincstári optimizmus. Ám, ha a realitást vesszük, az azt bizonyítja, hogy egyre kevesebb pénz jut szociális területre.
Laborczi Géza: Ami bennünket illet, azt mondhatom, hogy nálunk ez a pénzkivonás nem érzékelhető. Eddig! Most lesz az átalakítás és most derül ki, hogy mi a szándék. Félelmek, jogos félelmek vannak. A szakmával nem kellő mértékű egyeztetés történt, ami gyanakvásra ad okot. Nálunk nagyon izgalmas kérdés, hogy meg lesz-e a kellő fedezete a kötelező bérminimum emelésnek?
Ez a kötelező béremelés kezelhető, van erre fedezet?
Laborczi Géza: Az az ígéret, hogy erre megkapjuk a bérkompenzációt. De ez csak a probléma egyik része. Ez az általános béremelés nyilván jelentősen megdrágítja a hétköznapi életet is. A drágább pék bérét nyilván dráguló pékáruból lehet fedezni, de drágulnak a szolgáltatások, s minden más is. A mi esetünkben a bérkompenzáció közel 20 millió Ft lesz éves szinten. Ezt nyilván nem tudnánk kigazdálkodni, de ezt fedezi az állam. Ám, hogy a drágulást hogy tudjuk kezelni, azt még egyelőre nem tudom. Az biztos, hogy a 2017-s év „izgalmasabb” lesz gazdaságilag, mint az idei volt. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor egy épeszű kormányzat nem terheli tovább a szférát még pénzkivonással is. Azt már nem bírnánk ki. Ráadásul itt emberéletekről van szó. Ehhez nem kell próféta igazolvány, hogy belássuk, nincs hová hátrálnunk.
Hideg a tél. Ez az időszak különösen veszélyes a hajléktalan emberekre. Úgy tudom, eddig súlyosabb tragédia nem történt, azaz az embermentés kifejezetten sikeresnek látszik.
Laborczi Géza: Bátran mondhatjuk, hogy folyamatos életmentést végzünk. A hideg beálltával természetes, hogy többletszolgáltatások.jpg)
bevezetésére van szükség a bajok elkerülésére, de sok segítséget kapunk a környezetünktől is. Az ellátottaink ilyenkor fokozott veszélynek vannak kitéve, és éppen ezért, mi ilyenkor úgy hangoljuk össze a részlegek nyitvatartási idejét, hogy csak azt az időt töltsék az utcán, amíg a Nappali Melegedőből átmennek az Éjjeli Menedékhelyre. Ilyenkor különösen fontos, hogy lehetőleg ne romoljon az ellátottak fizikai állapota. Jelentős segítséget kapunk az Élelmiszer Banktól! Egy pályázati támogatásból meleg tea-zsíros kenyér jut az Éjjeli Menedékhely lakóinak estére. Beszélni kell arról is, hogy különböző civil szervezetek is besegítenek, legutóbb például a Kertvárosi Polgárőr Egyesület főzött 150 adag, nagyon finom gulyáslevest. Tegnap este is bejelentkezett egy konyha, ahol 100 adag étel megmaradt, amit felajánlottak nekünk és este meleg vacsorát kaptak az Éjjeli Menedékhelyen. Ezek azért fontosak, mert így a hideg időben sem gyengülnek le az ellátottaink.
Akik képtelenek az Éjjeli Menedékhely és a Nappali Ellátó közötti távolságot megtenni egészségi állapotuk miatt, ilyenkor maradhatnak a menedékhelyen nappal is, mert lábadozó ellátást nyújtunk, orvosi ellátással. Egészen biztos, hogy ez szinte életmentés, mert így legalább nem fagynak meg útközben.
A Kertvárosi Polgárőr Egyesület másként is fontos szereplője a hajléktalanok életének a térségben.
Laborczi Géza: A polgárőrökkel nagyon jó a kapcsolatunk. Egyrészt ilyenkor télen különösen figyelnek, hogy valahol nem találnak, látnak esetleg magatehetetlen hajléktalant, nem kell-e segítség. Másrészt a bizalmat is erősítik, illetve a másik oldalról nézve csökkentik a gyanakvást.
Van, vagy tervben van egy olyan cél, hogy bizonyos programok segítségével visszavezetnék az arra alkalmas hajléktalan embereket a normális polgári életbe. Ez létező, vagy még csak célként megfogalmazott dolog?
Laborczi Géza: Ezek egyelőre még csak tervek. Úgy tudom, hogy van egy ilyen kormányzati cél is, de konkrétum még nincs. A szakma is dolgozik egy terven, de ezt csak a szakma nem tudja megoldani. Az első fő probléma, a lakhatás, a második pedig a foglalkoztatás. Amíg nincs olyan szociális bérlakás állomány, ahová a bajbajutottak költözhetnek – mint pl. a devizahitelek miatt tönkrementek is, vagy más szociális baleset miatt fedél nélkülivé váltak, addig nem beszélhetünk visszavezetési lehetőségről. Ha például valamely család fedél nélkülivé válik és hozzánk kerül a Családok Átmeneti Otthonába (mondjuk így „puhára esik”) és nem tekinti ezt végállomásnak, hanem szeretné magát visszaküzdeni. Nálunk másfél évig maradhat, és eközben kellene neki előteremteni a lakhatás későbbi feltételeit. Nyilván, hogy lakást nem tud vásárolni, berendezést, bútorokat stb. nem tud ennyi idő alatt összegyűjteni.
Akkor tehát marad a lecsúszás, a kilátástalanság, a zátony?
Laborczi Géza: Komoly erőfeszítéseket teszünk, hogy munkát, lakhatást találjunk néhányuknak, de ehhez egy szervezet nem elég, miközben a probléma itt ég ránk. Nagyon is ideje lenne valamilyen kivezető utat építeni, mert napról napra nő azok száma, akik a lecsúszás rémében élnek.
Karácsonyi ünnepségek voltak a szeretetszolgálat minden részlegében. Visszacsempészni a normalitást, egy kis meghittséget, rövid időre, vagy tompítani a veszteséget, ez a cél ezekkel a rendezvényekkel?
Laborczi Géza: Sokszor tűnődőm azon, hogy ezek az itteni ünnepségek a maguk furcsa, különös és a polgári tapasztalatunk számára talán nehezen is értelmezhető ünnepségek mit adnak nekünk. Számomra azért is fontosak, mert ilyenkor mindig felmerül az emberben
a kérdés, hogy mi otthon vajon jól ünneplünk-e. Lehet, hogy a mi ellátottaink többet tudnak az ünnepről, mint mi? Az a fajta, hihetetlen mély érintettség, ahogyan akár a felnőttek, akár a gyerekek megszólalnak, valahogy azt jelzi, hogy talán ők tudják jól. Közéjük beülni és ünnepelni talán úgy kellene, hogy mindazt, amit mi tudunk az ünnepekről, az ünneplésről, azt el kellene felejteni és ezt az egészet újra kellene gombolni. Lehet, hogy az én dilemmám is csak abból adódik, hogy magam is egy „jó családból” származom és nagyon jó és kedves karácsonyi élményeim vannak. Érzelmi és tapasztalati szinten meg sem tudom „vakkantani”, amit ők átéltek. Ugyanakkor számukra az ünnep lehet, hogy olyan, mint egy speciális antibiotikum: segíti, hogy az életük ne „fertőződjön” tovább.
